Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem igazán vagyok oda az óraátállításokért. Főleg, amíg kisebbek voltak a lányaim, addig érződött nagyon, hogy egy jól kialakult napirendbe mennyire bele tud zavarni az az egy óra eltolódás.
Persze ősszel azért kellemes egy órával tovább aludni, ezt nem vitatom.
És ha már úgyis ott van az a plusz egy óra, úgy gondoltam, hogy idén kicselezem az óraátállítást!
Plusz egy óra – alakíts ki egy új szokást!
Bagolynak lenni jó. Éjjel nagyon jól tudok dolgozni. Ilyenkor csend van körülöttem és jönnek a gondolatok is szépen. Posztot írni például ilyenkor a legjobb.
De.
Másnap fel kell kellni a megszokott időpontban akkor is , ha éjjel nem tudtam letenni a munkát (vagy bármi mást) időben. Így az alvással töltött órák száma csökken. Ezzel pedig egyenes arányosan nő a fáradtságom és a dekoncentráltságom. Aztán előbb vagy utóbb sípol a vészharang és a bagoly kidől még a gyerekek előtt.
Pedig az idei céljaim között szerepel, hogy jobban odafigyelek a megfelelő mennyiségű alvásra. Bevallom, ezen a téren elég csehül állok.
Ezért is gondoltam arra, hogy novemberben egy kis kihívás elé állítom magam, amihez az óraátállítás pont kapóra jön.
Új szokást vezetek be. 6- kor kelek, fél 11-kor (legkésőbb 11-kor) pedig már ágyban leszek. Tehát ugyanakkor kelek, mint most, de igyekszem korábban ágyba kerülni.
És nem csak úgy céltalanul kelek ám 6-kor!
November a Nemzetközi Regényírás hónapja. Tavaly és tavalyelőtt is részt vettem benne. Akkor a saját szabályaim szerint játszottam, idén viszont én is könyvet fogok írni, ahogy több ezren rajtam kívül. Tavasszal már elkezdtem írni a könyvemet, éppen itt az ideje, hogy újra felvegyem a fonalat. Kis célt tűztem ki magam elé. Minden reggel fél órát tisztán a könyvemmel szeretnék foglalkozni.
Kíváncsian várom, milyenek lesznek ezek a reggeli írások, és milyen lesz a reggeli csendben dolgozni . (Reméljem csend lesz, és nem kelnek a lányaim is korábban, mint kellene.)
Korán kelni jó?
Annyi helyen lehet olvasni arról, hogy milyen előnyei vannak, ha korán kelsz. Ha vannak jól kialakult reggeli rutinjaid, amik segítenek a testi és szellemi felébredésben, amik által harmóniába kerülhetsz magaddal.
Gondoltál már rá, hogy kipróbálod a Miracle Morning útmutatásait, vagy szimplán korábban kelsz egy kicsit, hogy legyen időd kényelmesen meginni a reggeli kávéd, legyen időd olvasni, sportolni, vagy hogy ne kapkodva kelljen elindulni az iskolába/munkahelyre?
No hát itt a nagyszerű alkalom! Egy órával, vagy akár csak egy fél órával is korábban tudsz kelni az óraátállítás után mindenféle nehézség nélkül! Használd ki ezt a lehetőséget és alakíts ki egy új szokást, ami csak érted van!