Bullet Journal – tévutak

“Két egyértelmű ismérve van, ha a füzeted nem hozzád való. Az egyik ilyen, ha nyűgnek érzed a napi/heti/havi tervezőid elkészítését.  Szerinted mi a másik?”

Így hangzott a kérdésem pár nappal ezelőtt a Facebook oldalamon. Nagyon sok érdekes válasz érkezett, úgy mint..

“Ha nem használom, azt amit felvázolok. Pl. Heti menü tervező, szokásfigyelő stb.”

“Nem írsz bele semmit”

“Ha nem foglalkozol vele…”

“Ha csak megcsinálod de aztán a fiókba porosodik….”

“Ha nem okoz örömet és azt veszem észre, hogy vadul keresek más alternatívát”

“Szerintem ha sokat cetlizel mellette. Főleg, ha utána nem csak eldobod a cetliket, hanem bele is akarod tuszkolni.”

“Ha ahelyett, hogy segítene a szervezésben, csak hátráltat.”

(Az összes válasz itt, itt és itt tudod megnézni.)

Úgy gondoltam az én alternatívámat egy kicsit hosszabban fejtem most ki, ezért itt válaszolom meg nektek ezt a kérdést. Ugyanis annyira szuper dolog egy ilyen tervező füzetet vezetni, hogy nem szeretném, ha már az elején tévútra tévednél, és pár hónap alatt feladnád, hogy egy jól működő rendszered legyen.

Persze nem csak ez a két tévút létezik, de szerintem ezek a legveszélyesebbek.

Tévút 1 – nincs arányban az elkészítési idő és a cél

Tudom az ember már csak így működik, szereti a szépet. Tényleg csodálatos oldalakat lehet látni akár Instagramon, akár Pinteresten. Nekem ezzel csak az a bajom, hogy nem feltétlen ez a realitás. Sem időben nem oldható meg mindenkinek, hogy ilyen oldalakkal tűzdelje tele a füzetét, sem nem mindenkinek van ehhez érzéke.

Hiszen egy ilyen oldal elkészítése (általában) egy hosszabb folyamat:

  • kitalálni a témát
  • elrendezni az oldalon a tervezőhöz tartozó elemeket (például heti tervező esetében a hét napjait) és az adott témához kapcsolódó rajzokat
  • felvázolni mindezt ceruzával
  • megrajzolni filccel, kiszínezni, esetleg dekorálni matricával, washi tape-pel, nyomdával

Aláírom, ez lehet egy nagyon élvezetes folyamat. De nem mindenkinek és nem mindenkor.

Szóval ha azt érzed, hogy “te jó ég mindjárt itt a hétfő és még nem vagyok kész a jövő heti tervezőmmel, hogy leszek vele kész?” Amikor azért készül el a hónap közepén a havi  terveződ, mert nem volt időd addig megrajzolni, akkor jó eséllyel számodra ez előbb vagy utóbb nyűg lesz, sőt mi több, stresszforrás. És ennek az a vége, hogy te inkább nem is vezetsz BuJo-t, mert neked erre sem időd, sem energiád nincsen.

Ne hagyd, hogy az elvárások tévútra vezessenek! Állj hozzá ehhez a kérdéshez szabadon!  Például amikor időd és energiád is engedi, akkor alkotsz valami szépet, amikor meg nincs erre kapacitásod, akkor csak felírod, amire szükséged van. És ebben az esetben is igaz, hogy a kevesebb néha több, nézd meg például ezeket a BuJo-kat (persze itt is vannak kivételek).

(A félreértés elkerülése végett had jegyezzem még meg, hogy itt nem arra gondolok, amikor azt tesztelgeted, hogy milyen elemek kerüljenek a heti terveződbe, vagy azt tervezgeted, hogy milyen elrendezés lenne a leghatékonyabb számodra a heti terveződet tekintve. Ez a tervezőfüzetek sajátossága. Gyakran változik a tartalmuk és a kinézetük. Sokan pont ezért szeretjük, mert van rá lehetőségünk, hogy változtassunk, variáljunk és fejlesszünk a füzetünkön. Ennél a tévútnál olyan elemekre gondolok, amik a tartalomhoz nem tesznek hozzá (például rajzok).)

Tévút 2 – úgy használod, hogy nem segíti az életedet

Itt van a kezedben egy szuper eszköz, ami segíthet átlátni a feladataidat, ami rendszerezheti a jegyzeteidet, a teendőidet, és mégse használod ki. Nem igazán érted, hogy hogyan működik, hogy mire lehet használni, csak azért csinálod, mert “milyen szép füzetük van másoknak és milyen jó lenne, ha nekem is lenne egy ilyen”. De nem érted a működését és ezért nem is tudja segíteni az életedet.

Az alap Bullet Journal egyszerűen van felépítve,  logikus és könnyen megérthető. Amikor böngészel az interneten, nem feltétlen fogsz rájönni, hogy mit is takar a Bullet Journal. Mondhatni, hogy a külső mögött nagyon megbújik a rendszer.

Nem véletlen hoztam létre ezt a 8 napos email tanfolyamot a Bullet Journal megismerésére és elkezdésére, nem hiába adom ajándékba a Kreatív idő tervezés – az alapok mellé a Bullet Journal alapjai online tanfolyamot. Ha megismered ezt a rendszert, kialakulnak a füzetvezetési rutinjaid, akkor sokkal könnyebben fogod magadnak létrehozni a te személyre szabott verziódat. Általa megismered, hogy mi az, ami hasznos számodra, és mi az, amin változtatnod kell. Nem a netről ollózol össze tartalmakat, hanem te alakítod ki magadnak.

Így létrejön a saját tervező füzeted. Amiben olyan dolgok lesznek, amik számodra fontosak, nem pedig “elvárások”. És ezért nem fog megtörténni a jegyzeteiddel, hogy csak felírod őket és aztán sorsukra hagyod őket. Tudsz rájuk támaszkodni, használni fogod őket és így segítenek működtetni az életedet.

Hidd el, meg fogod találni az aranyközéputat. A füzeted pont annyira lesz szép, pont annyi hasznos tartalommal bír majd, mint amire jelen pillanatban szükséged van. Előbb vagy utóbb azt veszed észre, hogy összhangba kerülsz a füzeteddel, hogy pont azt látod vissza a füzetedet lapozgatva, amit jelen pillanatban magadról gondolsz, amit magadról tudsz vagy látni szeretnél. És szerintem ez olyan szép dolog és ezért megéri a saját tervező füzeteddel foglalkozni és elkerülni ezt a két tévutat!