Címke: személyes
Bullet Journal (és élet) tervezés nélkül
Biztos többen hallottátok már, hogy augusztus elején a zezil mellett lett egy másik munkahelyem is, egy „igazi” :). Legalábbis, amit az emberek úgy általában igazi munkahelynek gondolnak, mert az otthonról való vállalkozást még mindig sokan nem fogadják el rendes munkának. (Egyébként nem is álmodhattam volna ennél jobb „igazi” munkát magamnak, de most nem erről szeretnék írni).
Az elmúlt hónapokban meglehetősen sok változásban volt részem, de 5 és fél év után visszamenni dolgozni egy teljesen új helyre és új munkakörbe, mind közül a legnagyobb volt. Leginkább azért, mert még sosem voltam olyan szituációban, hogy két kisgyermek vár otthon munka után! És a munkával töltött órákon túl kell minden egyebet megoldanom és a zezilt működtetnem, amit eddig egy meglehetősen rugalmas munkarend szerint vittem véghez.
Persze tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen nem otthonról dolgozó anyuka 🙂 , és azt is tudom, hogy minden megy majd a maga rendje szerint, csak időt kell neki adni, hogy ez a rend kialakuljon. Így hát én is úgy döntöttem, hogy hagyom alakulni a dolgokat és türelemmel fordulok az új élethelyzet felé. Az volt a stratégiám, hogy szigorúan a legfontosabb feladatokra koncentrálok, amikor otthon vagyok. Ezek pedig:
- együtt lenni a családommal
- életben tartani a zezilt
- sürgős és halaszthatatlan elintéznivalók
A terv egyszerű volt és körülbelül ennyire volt energiám az első pár héten. Aztán ahogy egyre inkább megszoktam az új munka-légkört, úgy lett egyre több energiám délutánonként is. Szóval most már tényleg úgy érzem, hogy … no de ne szaladjunk ennyire előre! Continue reading „Bullet Journal (és élet) tervezés nélkül”
Bullet Journal 2017
Induljon 2017! avagy ilyen az én Bullet Journalom 2017-ben!
Tudom, hogy önszántamból döntöttem úgy, hogy idén Februárban kezdek új naplóba, de őszintén szólva, a január vége már elég kínkeserves volt. Már nagyon vágytam rá, hogy egy friss, üres naplóba írhassak. Hogy az új rendszer, amit elterveztem magamnak végre testet öltsön. Hogy működés közben teszteljem, mennyire működik, amit elképzeltem magamnak.
A kezdést tovább tolta, hogy szerettem volna levideózni üresen is a füzetet. Ez az első videóm és nagy kaland volt, de azért szükség volt egy kis rákészülésre (amit az sem könnyített meg, hogy a nagylányom itthon betegeskedett közben.) De végre minden összeállt! Eldördülhetett a rajtpisztoly és reményeim szerint a lendületem (azaz a lapjaim) kitartanak az év végéig. Számomra úgy lenne kerek az egész, ha az egész évem beleférne ebbe a füzetbe (de már készen van B terv, ha ez mégsem jön össze!). Continue reading „Bullet Journal 2017”