Félmaraton kipipálva

A félmaratonra történő készülés során már többször lepörgettem magamban, hogy mit is fogok írni ebben a posztban, hiszen mégiscsak egyfajta mérföldkő ez az életemben. Nevezzük egy bakancslistát elemnek. Szeretnélek bátorítani téged, hogy te is merj nagyot álmodni! Merd célul kitűzni magad elé valamelyik álmod, és ez segíteni fog, hogy el is érd, amit nagyon szeretnél.

Másrészt úgy gondoltam, hogy biztosan kíváncsi vagy, hogy

  • honnan jött az ötlet, hogy lefussam a félmaratont
  • mikor kezdtem el futni
  • hogyan készültem fel fizikailag
  • hogyan készültem fel lelkileg
  • honnan volt ennyi időm a felkészülésre
  • milyen volt a verseny maga
  • és milyen egy nagy cél kipipálása után.

Hosszú olvasási időre számíts, hiszen egy (fél)maratoni poszt következik!

Újra futok

Talán olvastad a tavalyi életmódváltós bejegyzéseimet. De igazából nem tavaly kezdtem el futni. Tinédzser koromban rendszeresen futottam (értsd 6 évig, heti hatszor), így olyan természetes volt, hogy fussak, hogy nem is nagyon gondolkodtam rajta, menjek-e edzésre vagy ne. Aztán az egyetemi évek alatt, hol elkezdtem újra futni, hol kimaradt pár év. Még angliai életünk alatt is folytonos újrakezdőnek számítottam és így volt ez tavaly is  egy hosszabb kihagyás után. (Valahogy én nem éreztem vágyat a terhesség és a kisbabás lét alatt a rendszeres sportra.) Aztán a tavalyi lelkesedésem újra alább hagyott, miután „visszamentem dolgozni”. (Nem számítva a mindjárt-felrobbanok-ha-nem-mehetek-el-futni helyzeteket.)

Aztán elérkezett az idei év, új célokkal és egy hirtelen felindulásból elkövetett én-most-elmegyek-futni-mert-most-nagyon-jólesne márciusi eseménnyel. Amit aztán újabb alkalom követett, majd még egy. És ha már így alakult, gondoltam ne hagyjuk veszni a lehetőséget és elkezdtem odafigyelni, hogy összejöjjenek a futóedzéseim. Amik sokáig ennek ellenére is inkább spontán lehetőségek voltak, mint tudatos döntések, és csak a nyár közepén kezdtem jobban odafigyelni, hogy ne maradjanak ki hetek az edzések között.

Az idei egyik célom ugyanis az volt, hogy újra az életem részévé teszem a rendszeres sportolást, legyen az bármilyen sport. Nagyon sok érv szól amellett, hogy ezzel csak nyerhetek és semmit sem veszíthetek. Számomra a legnyomósabb érv az volt, hogy

  • szerettem volna érezni, hogy én uralom a testem.
  • fel tudok menni az x. emeletre zihálás nélkül,
  • van bennem erő,
  • az erőnlétem nem korlátoz bizonyos tevékenységek végzésében.
  • ezzel jó példát mutatok a lányaimnak,
  • teszek az egészségemért,
  • formálódik a testem.
  • megalapozom a “öreg Cili” rugalmasságát és a fittségét.

Az már csak hab a tortán, hogy élvezem a futást. Hogy magam vagyok, hogy le tudom vezetni a feszültségem, hogy egyre könnyebb és egyre jobban megy. És aztán májusban gondoltam egy nagyot. Ha már úgyis ennyire élvezem, miért ne futhatnám idén le a félmaratont? A képzeletbeli bakancslistámon úgyis ott szerepel. Sosem lesz ennél jobb lehetőség rá. Hetekig csak fontolgattam az ötletet, és meg akartam várni a nyári szünetet, hogy lássam, a megváltozott napirendünkbe is be tudom-e illeszteni az edzéseket. Betudtam. Júliusban leadtam a nevezésem. És persze szidtam magamat párszor egy-egy rosszul sikerült edzés után, hogy mit is vállaltam. Másrészt meg kíváncsi voltam, hogy hogyan fogom megállni a helyemet.

De addig még edzeni kellett párszor.

Edzésnapló 1.
Hogyan készültem fel?

Nem vagyok edző, így a tapasztalataimat tényleg csak úgy vedd, mint egy edzőtárs jó tanácsát. De ha te is gondolkodsz abban, hogy elkezdj futni, akkor érdekes lehet, hogy én hogy álltam neki és hogy készültem fel a félmaratonra fél év alatt.

Mi kell a futáshoz?

Biztos te is hallottad már, hogy csak a lábad. No de azért nem árt, hogy ha van rajta egy cipő meg egy nem csúszkálós zokni. Bevallom őszintén a majd 10 éves futócipőmben kezdtem el edzeni, aminek az egyik talpa már ragasztóval volt rögzítve. Szerencsére nem kezdett el fájni tőle a lábam, de talán azért, mert amikor már hosszabb távokat is futottam, addigra beszereztem egy szuper jó futócipőt. Tekintve, hogy nagy versenyre készültem, elmentem egy igazi futócipő-boltba, megnézték, hogy futok, dől-e valamerre a lábam stb. és ennek megfelelően ajánlottak cipőt. Kicsit hezitáltam, hogy áldozhatok-e erre ennyit, de nem bántam meg. Az első alkalommal úgy éreztem magam, mint egy kenguru, olyan rugalmas a talpa, arról nem is beszélve, hogy fújta a szél a lábujjaimat futás közben, ami merőben új érzés volt. Volt még 3 hónapom, hogy megszokjam az új lábbelim.

Szerencsére normális sportmelltartóm volt tavalyról. Enélkül te se indulj el. Ruhát viszont addig nem vettem magamnak, amíg biztossá nem vált, hogy nem megint csak egy újabb fellángolás lesz-e a vége.

Beruháztam még egy olcsóbb stopperórára és egy futó-övtáskára. Nehezen jöttem bele, hogy applikációban mérjem a futásomat, de mivel sokat futottam új terepen és szerettem volna tudni mennyit futottam, megadtam magam.

Az edzések

Az edzéseknél a két legfontosabb a bemelegítés és a nyújtás az edzés végén. Ezeket soha nem hagytam el. A bemelegítés leginkább abból áll nálam, hogy az első 10 percet, vagy 2-3 km-t lazán futom. Az  edzés végén pedig legalább 15 percig nyújtok. És bármennyire időrablónak érzem, és sokszor nem szívesen csinálom, rengeteg előnye van:

  • könnyebb elkerülni, hogy a következő edzés során lesérülj
  • ruganyosabbá válsz
  • formálódnak az izmaid.

Egyébként meg futás után még úgyis izzad az ember egy darabig. A nyújtással segítesz a testednek lenyugodni, utána meg már lehet is menni tusolni.

Az edzéseimet tekintve, talán három különböző állapotot említenék:

  1. Kezdetben nem volt semmilyen tervem, csak hogy jól essen a futás. Utána pedig annyit szerettem volna elérni, hogy minden alkalommal egy körrel (300 m) többet tudjak lefutni.
  2. Amikor már volt egy kis erőnlétem, akkor elkezdtem három különféle edzéstípust variálni: 1 – Volt a hosszútávfutás, amikor egy hosszabb távot futottam le, ahogy tudtam, kényelmesen. 2- Volt a váltott tempójú futás, amikor a bemelegítés után gyorsabb és lassabb tempójú futást váltogattam. 3 –  És volt a rövidebb tempósabb futás, amikor tempósan futottam le egy középhosszú távot, később ezt kiegészítettem rövid sprintekkel is. Mindhárom edzéstípusnak megvan a maga szerepe. Az erőnlét, az iramváltás, a gyorsaság. Ekkor már körülbelül 1 km-rel futottam hosszabb távot az előző héthez képest.
  3. Amikor rájöttem, hogy nem szeretnék minden héten tizen x kilométer feletti hosszúságot futni, készítettem egy edzéstervet. Először beosztottam a heteket könnyű, közepes és nehéz erősségűre, majd ennek megfelelően osztottam ki a kilométerszámot a háromféle edzéstípus között. Nem napra pontos edzéstervem volt, hanem heti. Majd mindig az adott héten osztottam be az edzéseket az egyes napokhoz, attól függően, hogy milyen programunk volt éppen.
Edzésterv az utolsó hetekre

Meg mondom őszintén, körülbelül 30 %-ban sikerült tartanom magamat az edzéstervhez. A nyári meleg és a gyerekek miatti rugalmatlanság sokszor keresztbe tett a terveimnek. Így is nagyon sokat segített a családom, hogy tudjak időt szakítani az edzésekre. Amik a legkülönfélébb időpontokban voltak. Futottam hajnalban, este 10-kor, vacsoraidőben, fürdetés alatt. Mindig úgy, ahogy éppen kijött. (Gondolom ez a továbbiakban is így lesz.)

A lelki felkészülés

Érdekes, hogy egyszer sem jutott eszembe, hogy kudarcot fogok vallani. A felkészülés végén is leginkább a versennyel járó ügyes-bajos dolgok miatt aggódtam, és hogy tudjam hozni a legjobb formámat. Amikor elképzeltem magam előtt a versenyt, mindig pozitív képet festettem köré és szerintem ez segített nekem.

Futás közben folyton jár az agyam. Van, hogy a hétköznapi dolgaimon gondolkozom, van, hogy bejegyzést írok a blogomra elméletben, van, hogy csak úgy álmodozom. Zenét nem szoktam hallgatni futás közben, viszont van egy futós számom, amit gyakran énekelgettem magamban. Pont olyan a tempója, ami segít felpörögni. A versenyre is így készültem – volt sok gondolkodnivalóm, és egy futós számom, ha kell egy kis biztatás.

Mert azért nem volt mindig könnyű. Kezdetben folyton beszúrt a hasam. Egyik nap szuperul ment, legközelebb meg katasztrófálisan. Olyan is volt, hogy semmi kedvem nem volt elindulni otthonról.

És ilyenkor segít, ha van egy célod.

Készítettem is egy előny-hátrány listát, hogy milyen amikor csak úgy edzel, és milyen, amikor valamilyen célért edzel.

  1. A motiváció

Előny – könnyebben tudod motiválni magad, ha van egy konkrét célod. Én is sokszor csak azért tudtam elindulni futni, mert tudtam, hogy erre szükségem van a megfelelő felkészüléshez, később nem lehet bepótolni az elmaradt edzéseket.

Hátrány – a cél elérése után nehéz csak úgy elindulni edzeni. Meg kell tanulni megtenni az első lépéseket külső motiváció nélkül, akkor is ha semmi kedved nekiindulni. Menet közben megjön az ember kedve hozzá, utána pedig olyan jó érzés!

  1. Az idő, amit rászánsz

Előny – amikor valamiért edzel, azt a a körülötted élő emberek is méltányolni fogják, és támogatnak. (Ami elengedhetetlen, addig, amíg nem tudod a gyerekeidet felügyelet nélkül hagyni.)

Hátrány – ha hosszabb versenyre készülsz, ahhoz az edzések során is szükséges lesz hosszabb távokat beiktatni, ami pedig akár kétszer annyi időt is el tud venni, mint egy sima edzés.

Ha nem is versenyre készülsz, az is segíthet, hogy kitűzöl magad elé egy konkrét célt. Például, hogy 3 hónap múlva le tudj futni 5 km-t, vagy megállás nélkül tudj futni 50 percet.

Hol futottam?

Sokat futottam egy közeli rekortán pályán, ahol 3 kör egy kilométer. Aztán ahogy növeltem a távokat átszoktam az utcai futásra. A környékünkön lemértem magamnak egy három kilométerest kört, most is itt futok inkább hosszabb távokat. De futottam a Balaton partján, amikor nyaraltunk, Gyulán, a bicikliúton, amikor a szüleimnél voltunk, szóval volt benne változatosság.

Csak a futás?

Én beleszámítottam az edzéseimbe, amikor elmentem úszni a nyaralásunk alatt, vagy amikor pilateseztem egy kicsit. Jól jönnek más típusú edzések is az erőnléted fejlesztéséhez.

Edzésnapló 2

Ilyen volt a félmaraton

Régen talán nem izgultam ennyire a verseny előtt és nem készültem fel ennyire lelkileg. Talán azért, mert akkor másokat kellett legyőzni (amihez soha nem éreztem elég motivációt), most meg magammal kellett megküzdenem. Meg azért el is szoktam a versenyzéstől. Persze egy hétvégi gyerekügyeletes látogatás máshova helyezte bennem a verseny fontosságát, de azért szerencsére oda tudtam koncentrálni a versenyre is.

Nem számítottam rá, hogy ennyi ember lesz a versenyen. Elszoktam a tömegtől. Szerencsére volt egy ismerős arc, így nem voltam teljesen elveszve.

Ilyen hosszú távnál nagyon fontos, hogy mennyire vagy fáradt, mennyit és miket ettél, ittál-e eleget. De a legfontosabb, hogy lelkileg jól legyél. A maraton előtti utolsó héten igyekeztem odafigyelni, hogy rendesen aludjak, igyak, szedtem magnéziumot, nyújtottam sokat és csak nagyon rövideket futottam.

Az utolsó hét

Meglehetősen rutintalanul álltam oda a célhoz. Majdnem minden tökéletes volt ugyan, de a mellékhelyiségeknél kígyózó sorokra nem számítottam. Félúton ez a probléma is megoldódott az egyik frissítőállomásnál, de azért jobb lett volna már az elejétől „könnyedebben” futni.

Szakaszos rajt volt. Ami nagyon furcsa volt, hogy nem hallottam dördülni a pisztolyt és nem az volt, hogy elkezdünk futni a rajtszóra. Sétálnak az emberek körülötted, te is sétálsz, aztán egy idő múlva elkezdenek kocogni, te is kocogsz, majd áthaladtok a rajtvonalon és ennyi.

Az egyik félszem az volt, hogy túl gyorsan kezdek és hamar lezsibbadok. Szerencsére a körülöttem lévők is lassabban kezdtek, majdnem hogy túl lassan. De így kényelmesen bemelegedtem. Jelölve voltak út közben a kilométerek, így tudtam mérni az időmet. Figyeltem a tempómat. És volt egy szurkolóm is.

Voltak zenészek több helyen, jó volt a hangulat. Mégis az jutott eszembe, hogy olyan lárma van, hogy nem hallom a saját gondolataimat sem. Aztán ahogy futottam tovább, rájöttem, hogy nincsenek is gondolataim. Nem az a megszokott edzés-érzés volt, nem agyaltam semmin, nem álmodoztam. Megszűnt a külvilág, tisztára flow élmény volt.

Kétszer vagy háromszor jutott eszembe, hogy figyeljem a várost – egyszer a Batthyány téren, egyszer az Árpád-híd közepén, majd a Parlamentnél. De érzékeltem a várost. Az aszfalton kopogó futócipők zaját, a margitszigeti hűs árnyak félhomályát, a szurkolók biztatását.

Jól ment a futás. Pont úgy, ahogy elképzeltem. Nem volt holtpont, nem volt közben olyan érzésem, hogy le kell győznöm magam. (Pedig annyira vártam, hogy hogyan küzdök meg ezzel a feladattal.)

Beálltam az utazótempóba és a végén még erősíteni is tudtam. Jó érzés volt, hogy visz a lábam. És jó érzés volt célba érni fáradtan.

De valahogy mégsem éreztem azt a megkönnyebbülést, amire számítottam. Vajon alacsonyra tettem a mércét? Túlságosan az elképzeléseim szerint ment minden? Vagy csak hirtelen visszacseppentem a való világba a flow után? Vagy furcsa volt, hogy vége lett annak, ami az elmúlt hónapok alatt végig a szemem előtt lebegett? Talán mindegyik igaz egy kicsit…

De az is lehet, hogy egyszerűen ez is egy olyan dolog, amihez idő kell, hogy magadénak tudd, hogy hozzászokj a gondolathoz.  Már eltelt egy hét azóta és azért egyre jobban örülök neki, hogy meg tudtam csinálni. Sőt, büszke vagyok magamra 🙂

Félmaraton kipipálva!

Hogyan tovább?

Úgy álltam neki az első félmaratonomnak, hogy ez lesz az utolsó is. Most már ezt nem mondanám. Ki tudja? A tömeg nem vonz, de tény, hogy sokkal könnyebb ennyi emberrel együtt futni, mint egyedül. Minden annyira más, mint egy sima edzésen. Nagy élmény volt.

Eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg egy maraton… De nem. Azért az nagyon nagy falat lenne.

Maradnak a jóleső futások. Immáron tényleg csak azért, hogy jól essen. Otthon marad az applikáció, a telefon,  elég ha körülbelül tudom a távot és az időt. Most csak azért futok, hogy az edzés az életem része maradjon. Vajon kell ennél több motiváció hosszú távon? Kell-e egyáltalán motiváció, hogy eddzél, ha már az életed részévé vált a sport? Remélem, eljutok majd megint oda, mint gyerekkoromban, hogy nem kell.

4 thoughts on “Félmaraton kipipálva

  1. Mindenképpen gratulálok. Én a Nord Walkinggon gondolkodom. Sokan vagy a Városmajorban, vagy a Normafánál csinálják. A futásban az zavar, hogy a környékünk elég dimbes-dombos. Igaz látok futókat, de sok az autó. A Nord-hoz a társaság miatt mennék. Ha másnak sikerül akkor talán nekem is. Régebben én a séta mellett voltam. Munka előtt fél óra séta (szerencsére majdnem autómentes területen és zöldek között) csoda volt. Szóval gratulálok!

    1. Nagyon szépen köszönöm! Igen, autók mellett, dimbes-dombos területen nem a legjobb elkezdeni futni. A Nord Walking nagyon jól hangzik! Csak támogatni tudom az ötletet! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..