Folytatódik a Mutasd magad sorozat, egy olyan Bullet Journal használóval, aki az élő példája annak, hogy a rendszer minimális változtatás nélkül is tud működni!
Bori jelenleg GYES-en van otthon a 2 éves Jancsival. Nagyobbik fia, a 6 éves Gyuszi pedig már óvodába jár. Budapesten él családjával. Korábban nemzetközi kapcsolatos szakos közgazdászként dolgozott az Európai Uniós pályáztatás területén. A nyelvtanulás, mint hobbi azonban az otthon töltött évek alatt is elkísérte. De nem csak nyelveket tanul távoktatásban, hanem online fitnesz terembe is jár! És hogy hogyan segíti élete menedzselését a Bullet Journal? Hamarosan elárulja nekünk!
Fogadjátok szeretettel Bori írását!
2016. decemberében kezdtem el BuJo-t vezetni a Leuchtturm kifejezetten Bullet Journal-nak szánt füzetében. Ez smaragdzöld, ponthálós, a borítójába bele van vésve, hogy Bullet Journal és tartozik hozzá BuJo vezetéshez részletes útmutató angolul.
Megnéztem Ryder Carroll oktatóvideóját és annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, hogy kezdetben vegytisztán alkalmazom az ott tanítottakat, aztán módosítok, ha kell. Egyébként ezt mindenkinek ajánlom, mert nagyon megkönnyíti a kezdeteket: egy füzet, egy toll és máris lehet kezdeni!
A BuJo egyik legfontosabb része az Index (Tartalomjegyzék). Bármilyen új témát kezdek vezetni a füzetbe, azonnal felvezetem az Indexbe. A sor elején szerepel a bejegyzés címe majd az oldalszám. Ez azért így jó, mert ha ugyanilyen című oldalam lesz a jövőben, akkor egyszerűen mellé tudom írni az újabb oldalszámot, gyakorlatilag bármennyit.
Az Index után következik a Future Log (Jövőbeli tervező): egy hónap egy harmad oldal. Mivel ez tényleg csak jövőbeli tervező, ezt kizárólag addig használom, amíg az adott hónap el nem kezdődik. Amint elindul egy új hónap az itteni tartalmakat átmásolom a Monthly Log-ba (Havi tervezőbe).
Általában minden hónap utolsó napján készítem el a Monthly Log-ot. A baloldali oldalon 1-től 30/31-ig végigszámozom a sorokat és átmásolom a Future Logból az eseményeket. Talán úgy tűnik egy sor kevés egy napnak, de nekem még eddig mindig elég volt. Ne zsúfoljuk túl a napjainkat! A jobb oldali lapon pedig felsorolom azokat a tervezett feladataimat, amiket abban a hónapban tervezek elvégezni. Erre az oldalra szoktam felírni további hasznos infókat. (Pl. 5-én megyek valahova, akkor a pontos címet ide a bal oldalra írom).
Következő rész a DailyLog-ok (Napi tervező), a napi bejegyzések. Azzal kezdem a napomat, hogy leülök a BuJom-mal, húzok egy szép vonalat, felírom az aznapi dátumot és megtervezem a napomat. Nyilván az első lépés a Monthly Log-ból átmásolni a programokat, de utána továbbgondolom a napomat. Fontos, hogy nem szaporítom a szót: a bejegyzések rövidek, célratörőek és mindegyik előtt szerepel a BuJo jelölés: tehát karika, ha időhöz kötött esemény, pont, ha feladat stb. Úgy érzem, hogy ezzel a kis rákészüléssel igazán jól indul a napom. Hát még ha 3 olyan dologgal is kibővítem a bejegyzést, amiért aznap hálás vagyok, az igazán megemeli a frekvenciámat, perspektívába helyezi a napomat.
Ezt követően egész nap nyitva van az asztalomon a BuJo-m és ikszelem, ha valami megtörtént, vagy valamit megcsináltam. Ez nagyon motiváló számomra és sokszor lendületet ad a nem-szeretem dolgok elvégzéséhez is.
Óriási előnye a BuJo-nak, hogy mivel nem előre meghatározott mennyiségű hely áll rendelkezésemre, semmi nem korlátozza be, hogy mennyit írok egy naphoz: ha kedvem van, akkor idemásolok egy szép idézetet, vagy a gyerkőc aranyköpését vagy egyszerűen egy elhatározást, egy gondolatot, egy ötletet vagy akármit.
Nagyon fontos lépés, hogy esténként (vagy másnap reggel) átnézem az el nem végzett teendőket és migrálom: jobbra mutató nyíl, ha másnapra viszem át (ez a leggyakoribb) vagy balra mutató nyíl, ha még nem tudom az idejét, ilyenkor a Monthly Log baloldali lapjára vezetem át/ vissza. Teljes lelki nyugalommal lehet nyugovóra térni.
Ha nagyobb lélegzetű dolog kerül elő a nap folyamán, akkor indokolt lehet, hogy ne a napi bejegyzéshez írjam le, hanem nyissak neki egy Collection-t (gyűjteményt). Ilyenkor folytatólagosan a következő oldalon felírom a lap tetejére a címet (pl.: szülői értekezlet, tanfolyami jegyzeteim, szülinapi buli szervezése stb.) és azonnal felvezetem az index-be, hogy később garantáltan megtaláljam. Hangsúlyoznám a folytatólagosságot: nem baj, ha a gyűjtemények előtt és után Daily log-ok vannak, az Index miatt biztosan tudok navigálni az oldalak közt.
Nekem nagyon bevált, hogy teljesen megszüntettem a cetlizést, mindent a BuJo-mba írok fel, hogy később is megtaláljam. Szervezésnél, tervezésnél óriási segítség, hogy mindent kiüríthetek az agyamból, akár brainstormingolhatok, rajzolhatok stb.
Amit eddig elmondtam, az a BuJo funkcionalitása, ami így alkalmazva biztosan rendezettebbé teszi a mindennapokat és nagy lelki nyugalmat ad, mert nem csapnak össze az ember feje felett a hullámok. De ezen kívül, amiért még imádom a BuJo-mat az az, hogy a szépítgetésébe annyi kreativitást vihetek bele, amennyit éppen akarok: hol többet, hol kevesebbet. Volt idő, amikor a matricákra voltam rákattanva, de lehet rajzzal, nyomdázással, kalligráfiával is szépítgetni. Jelenleg a szép színű tollak bűvöletében élek: minden hónap más gyönyörű színt kap.
Köszönöm Borinak, hogy bemutatta a Bullet Journal-ját! Számomra lenyűgöző, hogy valaki ilyen jól megtalálta magát az eredeti BuJo verzióban! És valójában igaza van, hiszen ez így olyan egyszerű, nincsen szétaprózva, túlbonyolítva és mégis jól működik.
Ha most kezdenél bele egy Bullet Journal vezetésébe, neked is csak azt ajánlanám, hogy kezd úgy, ahogy Bori. Hagyatkozz az eredeti rendszerre, ismerd meg a működési elvét és ki tudja, lehet meg is találtad a számításod benne!
De jó! *.* Annyi módosítási lehetőség van a bujo rendszerben, hogy tényleg egy élmény olyat látni, ami abszolút megtartotta az alapokat. <3
Ezt én is így gondolom. Meg az is eszembe jutott Bori írása kapcsán, hogy ha ilyen „egyszerűen” is jól tud működni, akkor minek túlbonyolítani. A következő BuJomban lehet én is megpróbálok visszavenni (másrészt meg tök jó érzés kísérletezni a különböző elemekkel 🙂 )
Nekem nagyon tetszik a BuJo-d, gratulálok 🙂
Kicsit hasonlít az enyémhez annyiban, hogy én is minimalistában írom, de én úgy érzem, hogy nekem ez így sajnos kevés lesz itt-ott. Még nem találtam meg a formát, ami teljesen jó.
Azt azért szívesen megnézném, hogy milyen díszítéseket készítesz 🙂
Kedves Bori!
Nagyon hasznosak voltak számomra az általad írtak! Köszönöm!
Ilyen füzetet nyitok majd én is januárban (idén még befejezem a határidő naplót).
Azt szeretném kérdezni h így vezetve belefért neked egy év, jól gondolom?
Köszönöm!
Úgy látom, hogy egy füzet kb. egy év. De persze nagyon sok függ attól, hogy mennyi gyűjteményt nyitok plusszban.
Nagyon hasznos dolgokat írtál, gratulálok ha új évet kezdek én is így fogom csinálni.
Köszönöm, örülök, hogy tetszik. Pont az a jó a BuJo-ban, hogy a nyomtatott határidőnaplóval szemben bármikor el lehet kezdeni, úgyhogy hajrá 🙂 !