BuJo Inspirációk – heti tervező

Amikor éppen megoldást keresel egy problémára, vagy amikor már meguntad az aktuális kinézetét a heti terveződnek, jól jön egy kis inspiráció.

Ötleteket gyűjteni, hogy mások hogyan csinálják, hogyan osztják be a lapot, miket írnak fel maguknak, mindig kreatív kikapcsolódást jelent. Figyelsz és közben jár az agyad. „Ez nagyon tetszik.” „Erre nekem nincs szükségem.” „Ezt kipróbálom én is, de azt a részét átalakítom.” „Igen, erről a képről végre eszembe jutott a megoldás.”

Bevallom, én nem használok heti tervezőt. De ez csak körülbelül két hónapja van így. Előtte is csak egy nagyon minimális változatot használtam, de a végén már teljesen kihasználatlan volt. Rájöttem, hogy a havi tervező és a napi tervező számomra pont elég. Ez nem jelenti azt, hogy ez mindig így is lesz.

Mások Bullet Journaljának nézegetésében azt élvezem a legjobban, hogy közben folyamatosan jönnek a gondolatok és az agyam beindul. Kombinál, variál, alkot. Amit aztán vagy megvalósítok vagy nem, de az ötletek elraktározódnak későbbre. Illetve az is előfordult már, hogy teljesen máshol építettem be az agyszüleményemet a rendszerembe.

Ez a Pinterest tábla a heti tervezőhöz tartalmaz ötleteket. Ettől függetlenül te is használd fel őket nyugodtan akár a havi terveződnél, akár a napi terveződnél is!