Bullet Journal – Navigáció

Amikor ismerkedsz a Bullet Journal vezetésével, az egyik legnagyobb problémának azt találhatod, hogy hogyan fogod megtalálni a feljegyzéseidet. Hogyan tudod hosszas keresgélés helyett egy mozdulattal fellapozni azt, amit keresel? Hiszen a BuJo esetében egy üres füzetről van szó, amit te töltesz meg tartalommal. Most abban próbálok neked segíteni, hogy milyen navigációs eszközöket tudsz bevetni, hogy egy pillanat alatt megtaláld a keresett feljegyzésedet.

Navigálni kétféleképpen lehet. Vagy a füzeted tartalmát alakítod ki úgy, hogy az segítsen téged megtalálni a keresett elemeket, vagy külső segítséget veszel igénybe hozzá.

Tartalmi elemek

Tárgymutató és oldalszám

A navigációhoz a legegyértelműbb megoldás, ha oldalszámok segítségével navigálsz a füzetedben és minden olyan feljegyzést, amire a későbbiekben is szükséged lesz, azt felvezeted a tárgymutatóba. A tárgymutatót a füzeted elejére írod, így ezt könnyen meg fogod találni. Ez abban különbözik a tartalomjegyzéktől, hogy nem azt mutatja meg, hogy hányadik oldalon mi található, hanem azt gyűjti össze, hogy milyen tartalmak, milyen tárgyak vannak a füzetedben és ez a tárgy hányadik oldalon fordul elő. Ez azért szerencsés megoldás, mert a Bullet Journalban nem csoportosítod tartalom szerint a feljegyzéseidet. Folytonosan írod a füzetedet, nem hagysz ki üres oldalakat azt latolgatva, hogy vajon mennyi hely kell például a könyveidről szóló gyűjteményednek. Ha betelik az adott gyűjtemény, akkor a következő üres oldalon nyitsz egy újat ugyanabban a témában (ami akár száz oldalnyira is lehet a korábbi gyűjteménytől). És itt jön képbe a tárgymutató szerepe. A tárgymutatóban e tárgy mellé felvezeted mindkét oldalszámot (például Könyvek – 28, 67). Így amikor azt keresgeted, hogy milyen könyvet kölcsönözz ki a könyvtárból, akkor fellapozod a tárgymutatót és a könyvek címszó melletti oldalszámokat keresed meg.

Oldalak összekötése

A tárgymutatónál is van egy gyorsabb megoldás, ami akkor van a segítségedre, amikor már egy adott tárgyat (például a könyvek gyűjteményét) megtaláltad a füzetedben. Egyszerűen össze tudod kötni a kapcsolódó tartalmakat, ha az oldal aljára egy kis nyíl kíséretében odaírod, hogy hányadik oldalon folytatódik az adott téma. És ugyanez működik visszafelé is. Ha például új oldalt nyitsz az elolvasandó könyveknek, akkor az oldal tetejére vagy aljára célszerű egy visszafelé nyíllal jelölni, hogy hányadik oldalon található a korábbi könyves oldalad. Olyanok ezek, mint a belső linkek.

Calendex

Egy korábbi bejegyzésben már írtam a Calendexről és most csak azért említem meg újra, mert ebből is látszik, hogy milyen leleményesen lehet kombinálni a jelöléseket, az oldalszámokat és a navigációt.

A Calendex lényege, hogy egy akkora naptárat rajzolsz fel magadnak, ahol egyben látod az egész évedet. Egy A5-ös füzet esetében ez két oldal, így az egyértelműen látszik, hogy az egyes napoknál nincs elég hely jegyzetelni. De annyi helyed van, hogy oldalszámokat írj. És itt jön a csavar. Minden jövőbeli eseményt a napi tervződbe írsz be. Például ma június 23-a van és ma megtudod, hogy szeptember 9-én esküvőre vagy hivatalos. A mai (06.23-i) napi terveződhöz felírod az eseményt, leírsz róla minden fontos tudnivalót. Kitalálhatsz neki egy jól megkülönböztető felsorolásjelet is (de enélkül is jól működik). Ezután visszalapozol a Calendex-edhez és a szeptember 9-i dátumhoz odarajzolod ezt a megkülönböztető felsorolásjelet, ha használsz ilyet és odaírod azt az oldalszámot, ahányadik oldalon a mai (06.23-i) napi terveződ található. Így amikor a szeptember havi terveződet készíted, az oldalszámok segítségével meg fogod tudni találni a szeptemberi programjaidat.

Felsorolásjelek és jelölések

Hogy a feljegyzéseidet átlásd már az is egy nagy segítség, ha nem mondatba foglalva írod le az eseményt vagy a teendődet, hanem röviden, lényegre törően fogalmazol. Ha ezeket e feljegyzéseket nem egymás mellé, hanem egymás alá írod, az még jobban megkönnyíti a dolgodat. De ha még felsorolásjeleket is használsz, na az már jolly joker.

Mi a jelentősége a felsorolásjeleknek? Az alap funkciója az az, hogy a különböző típusú feljegyzéseidet ránézésre el tudd egymástól különíteni. Másfajta jelet használsz az eseményeknek, teendőknek és jegyzeteknek. A jelöléseid segítségével pedig nyomon tudod követni, hogy milyen feladattal készültél el vagy helyezted át a megfelelő helyre.

Ezen felül te is létre tudsz hozni egyedi jelöléseket a számodra fontos és megkülönböztetendő kategóriáknak. Kitalálhatsz különböző jelöléseket, melynek segítségével a feladatok állapotát is csekkolhatod.

A felsorolásjelek és jelölések segítségével bármilyen listát könnyen átláthatóvá tudsz tenni és el tudsz navigálni a feladatok sokaságában.

Színkódok

A különböző feljegyzéseidet még szemléletesebben el tudod különíteni egymástól, ha színkódokat használsz. Ez lehet csak még egy szín az alapszín mellett a legfontosabb elemeknek, feljegyzéseknek. De választhatod azt is, hogy a különböző kategóriájú feljegyzéseidet színekkel is elkülöníted egymástól. A színek használatának egy másik módja, ha meghatározott emberekhez kötsz meghatározott színeket és minden velük kapcsolatos feljegyzést, velük kapcsolatos feladatot azzal a színnel írsz fel magadnak.

Külső elemek

Könyvjelzők

Ha külső segítséget szeretnél igénybe venni, hogy rögtön megtaláld azt az oldalt, amit keresel, akkor a legjobb választás a könyvjelző. Úgy működik jól, ha mindig ugyanoda teszed vissza. Például mindig oda teszed, ahol éppen tartasz (legyen az napi vagy heti tervező).

Amennyiben több könyvjelzőt is van a füzetedben, akkor célszerű olyan helyet választani, amire rendszeresen szükséged van. Például én Leuchtturm1917-es füzetet használok, amiben két könyvjelző van. Egyet tartok a napi tervezőmnél, egyet pedig a jövőtervezőnél, így rögtön odatalálok, ha valami jövőbeli eseményt kell felírjak. Amíg a Bullet Journal kiadást használtam -amiben három könyvjelző van-, a harmadikat a havi tervezőmnél tartottam, így minden olyan oldalt meg tudtam találni, amit rendszeresen használok.

Fülek

Egy másik navigációs eszköz, ha kis füleket ragasztasz magadnak a megfelelő helyekre. Ezek segítségével könnyedén meg tudod találni az adott oldalt

Választhatsz különböző színeket vagy különböző helyeket az egyes füleknek, így ez még jobban segít téged, hogy pontosan azt a fület fogd meg, amit szeretnél. Teheted őket a lap tetejére vagy a lap oldalára.

Sarokjelölés

A fülekhez hasonlóan megjelölheted a fontos oldalakat, ha a lapok sarkára ragasztasz valamilyen jelölést.

Oldaljelölés

A legfontosabb oldalak oldalára ragaszthatsz washi-tape-et, így rögtön ki fog emelkedni a többi közül. Itt is tudsz játszani a színekkel és a ragasztószalag hosszúságával, hogy még jobban megkülönböztesd a fontos oldalakat.

Színkódok

A színeket a tartalmi megkülönböztetésen túl használhatod egy másfajta módon is. Ez a mód is a navigálást segíti, de egy kicsit másképpen. Ebben az esetben a lapoknak a szélét színezed ki a megfelelő színnel vagy részben, vagy egészben. Így a lapokat egy kicsit megdöntve ki tudod választani a megfelelő oldalakat.

Lehet, hogy csak a fontos oldalak szélét színezed ki teljes egészében egy meghatározott színnel. Így könnyen meg fogod például találni a havi tervezőidet.

De ha te arra szeretnéd használni ezt a „színkódolást”, hogy megtalálj minden olyan oldalt, ahova valamilyen számodra fontos feljegyzést készítettél például a gyermekeddel kapcsolatban, akkor egy számára dedikált színnel jelölöd ezeket az oldalakat. Ha több személlyel kapcsolatban szeretnéd használni ezt a navigációs módot, akkor elég mindegyikőjük számára választanod egy-egy színt.


Neked mi könnyíti meg legjobban a navigációt a füzetedben? Ha szimplán a tartalmi elemekre támaszkodsz vagy kiegészíted külső segítséggel is? Ha még nem vagy biztos benne, hogy mi működik a  legjobban, akkor próbálkozz velük külön-külön vagy kombinálva. Előbb utóbb megtalálod azt, ami  a legjobban a kezedre áll.