Jobb, mint a tökéletes

Azt hiszem a mai világban elég jellemző a tökéletes utáni vágy, a maximalizmus, és mindenből a legjobb kell. Ami persze egyrészt érthető, másrészt elég frusztráló. Mert egyszerre ösztönöz minket arra, hogy nagyon jól végezzük a dolgunkat, ugyanakkor amint úgy érezzük, hogy nem tudjuk elég jól elvégezni a feladatot egy hátráltató tényezővé válik ez a vágy. És ilyenkor jön a halogatás vagy a lemondás.

Van egy másik szempont is, ami miatt érdemes elengedni ezt a tökéletességet. Ez ugyanis egy előre meghatározott állapot, ami létrejön és utána nem változik. Könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy amint úgy érezzük elértük ezt a tökéletes állapotot és onnantól kezdve nem foglalkozunk vele.


Ha szeretnél többet elérni, mint a tökéletes, akkor elégedj meg a kiválóval. Elégedj meg azzal, ami most van és adj hozzá egy kis fejlődési vágyat. És máris sokkal többet fogsz elérni. Igaz, nem rögtön, hanem idővel.

Sokan azért nem mernek belekezdeni a saját tervező rendszerük elkészítésébe, mert rögtön tökéleteset szeretnének, félnek, hogy elrontják és nem lesz jó. És mindaddig, amíg bennük van ez a félsz, halogatják a dolgot és így biztosan nem is lesz jó.

Pedig, ha megtennék az első lépést és elkezdenék csinálni, bárhogy, csak csinálni, akkor megadnák maguknak az esélyt, hogy legyen valami, amire támaszkodni tudnak a mindennapi forgatagban, ami elég jól működik ahhoz, hogy rendszerezettebbé váljanak a hétköznapjaik. És mivel nem tökéletes, folyton bennük lesz a változás és a fejlődés iránti vágy, mindig alakítgatnak rajta, kipróbálnak új dolgokat, tesztelnek, variálnak, lecserélnek, megújítanak. És így lesz a tervezőjük egyre jobb. Kiválóan fog működni. Sokkal jobban, mintha már a második napi használat után azt éreznék, ez tökéletes.

Többek között ezért is javasolom mindenkinek azt, hogy még ma kezdjék el elkészíteni a saját tervezőjüket a Bullet Journal alapjaira támaszkodva. Ezt az egyértelmű és világos rendszert kezdetben elég csak követni, és közben figyelni az igényeidet. Majd kipróbálhatsz pár új elemet benne, majd átvariálod a felépítését, új elrendezést találsz ki stb. Tényleg csak ennyi a titok. Elkezdeni az alapokkal, a napi rutinod részévé tenni a füzeteddel való foglalkozást és bátran alakítani rajta, amint úgy érzed, hogy valami már nem úgy működik. Így folyton változni fog veled együtt és kiválóan fog működni. Ami sokkal jobb, mint a tökéletes.


Szülinapi kuponkód: boldog  ( A kuponnal bármilyen jegyzetfüzet mellé ajándékba kapsz egy Tombow ecsetfilcet és egy pen loopot. A kupon a készlet erejéig ill. 2018. március 28. éjfélig érvényes )


Ha szeretnél a Bullet Journalon kívül más segítséget is kapni a saját tervező rendszered elkészítéséhez, akkor nézd meg a Kreatív idő tervezés – az alapok online tanfolyamomat.

2 thoughts on “Jobb, mint a tökéletes

  1. Kedves Cecília!
    Sok boldogságot kívánok! Élni szerettem volna a szulinapi meglepetésekkel, de nem tudtam jegyzetfüzetet vásárolni a kuponnal, mert min 5000 Ft rendelést kér, a füzet pedig 4950 Ft. Mi a teendő?

    Köszönöm! Bea

    1. Köszönöm! Tedd bele a kosárba az ecsetfilcet és a pen loopot is, úgy már el fogja fogadni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.