Életmódváltás 0.3 – plusz 17 dolog, amire érdemes odafigyelni

Igazából magamnak gondoltam összegyűjteni, hogy a megfelelő étkezésen és testmozgáson túl még mire tudnék odafigyelni az életmódváltásommal kapcsolatban. Ha már így elindítottam pár változást, akkor az ne rekedjen meg ezen a szinten, hanem végre tényleg egy olyan élet felé tereljen, ahol megvalósul számomra a testi-lelki egyensúly, és el tudjam mondani magamról, hogy ez az az állapot, amire mindig is vágytam.

Talán ebből is ki tudod szűrni magad számára a lényeget vagy amivel te is azonosulni tudsz, így ezt a listát is megosztom veled.

Ezek közül van olyan, amit már sikerült beépítenem a mindennapokba, de több pont még bizony megvalósításra vár.

Célszerű nem egyszerre, hanem egyesével bevezetni ezeket a lépéseket. Kezdheted a legnehezebbel, ha elég erőt érzel magadban, de választhatod a legkönnyebben kivitelezhető szokást is, így rögtön egy kis sikerélménnyel indulsz.

Van, amire egyszerűen csak oda kell figyelni. És néha ez a legnehezebb.

A sorrend ez esetben nem irányadó! És talán kicsit furcsának fogod találni ezt a listát, mert sokfajta terület van összefésülve benne.

Tovább olvasom “Életmódváltás 0.3 – plusz 17 dolog, amire érdemes odafigyelni”

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – A pillanat

A { Vigyázz! Kész! Posztolj! } eheti témája: A legszebb pillanat az életemben.

Már régen nem jelentkeztem VKP bejegyzéssel, de amikor a mostani témát meghallottam rögtön beindult bennem valami. Úgy gondoltam, hogy ez egy könnyű téma és milyen jó lesz írni róla. Láttam magam előtt a legszebb pillanatot és már azon kezdtem agyalni, hogy hogyan írjam le. Aztán előbukkant még egy tökéletes pillanat, majd még egy. És rájöttem, hogy ez mégsem olyan egyszerű. És nem azért, mert nehéz kiválasztani a legszebbet (ami egyébként tényleg nem könnyű), hanem azért, mert ez már azon a határon belül van, amit a nagyközönséggel meg szeretnék osztani.

Azért mégis csak született egy bejegyzés, ha nem is lett olyan személyes, mint amilyet a téma kíván.
Tovább olvasom “{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – A pillanat”

Jelen lenni

Akik Facebookon követnek már tudják, hogy 2017-re ezt a szót választottam magamnak: Jelen lenni. Jó, tudom, hogy ez igazából két szó, de most tekintsünk el ettől.

Tavaly év elején olvastam egy bejegyzést Budaházi Brigittától, ami arról szólt, hogy választ egy szót magának az évre. Ami inspirálja és motiválja. Már akkor megfogott ez a dolog és azóta több helyen is találkoztam vele. Tovább olvasom “Jelen lenni”

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – A karácsonyi bevásárlásról

A { Vigyázz! Kész! Posztolj! } eheti témája: Így élem túl a karácsonyi bevásárlást

A Karácsonyra hangolva című bejegyzésemben már írtam, hogy hogyan szoktam felkészülni és mintegy túlélni a karácsonyi bevásárlást. Így, hogy már csak másfél hét maradt karácsonyig, ez a téma megint aktuális.

Tovább olvasom “{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – A karácsonyi bevásárlásról”

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Zene és énekszó karácsonykor

A { Vigyázz! Kész! Posztolj! } eheti témája: Karácsonyi MIXTAPE

A karácsony nálunk egyet jelent az énekléssel és karácsonyi zenék hallgatásával.

Akarva akaratlanul bármerre megyünk, bármit csinálunk karácsonyi, télapós dalokat énekelgetünk (na jó a legtöbbször csak én). És olyan jó érzés volt, amikor pár nappal ezelőtt jött velünk szembe az utcán egy anyuka a két kislányával és ők is a Hull a pelyhest énekelték éppen… Mégsem én vagyok az egyetlen cserebogár! Tovább olvasom “{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Zene és énekszó karácsonykor”

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Ami nélkül nem tél a tél

A { Vigyázz! Kész! Posztolj! } eheti témája: Téli kiegészítők, amik nélkül nem tudok élni

Nem igazán jutott eszembe egyetlen egy konkrét téli kiegészítő, ami nélkül nem tudok élni. Annál inkább szükségét érzem egyfajta “érzésnek”, ami nélkül nem tél a tél. És igazából, akkor kezdek a tavasz, a nyár után vágyni, amikor ezzel az érzéssel már jólesően beteltem.
Tovább olvasom “{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Ami nélkül nem tél a tél”

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Ilyen rövid listám még sosem volt

A { Vigyázz! Kész! Posztolj! } eheti témája: Karácsonyi kívánságlista.

Nagyon szeretek mindenféle listákat gyártani, amire a Bullet Journalom meg is teremti számomra a tökéletes felület.

Azonban ilyen rövid listám, mint most, még sose volt! Mármint a karácsonyi kívánságaimat tekintve.
Tovább olvasom “{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Ilyen rövid listám még sosem volt”