Ez tényleg egy tökéletes quiche lorraine

Aki már valaha is evett quiche lorraine-t, ő tudja miről beszélek. Aki pedig még sosem kóstolta, nos neki épp itt az ideje, hogy megismerje ezt azt ételt. Mert ez maga az álom!

Nem vagyok az a két perc és összeütöm a vacsorát típus. És azon kevés szerencsések közé tartozom, akinek a férje olyan szakács, aki ráadásul főzni is szeret. Még otthon is.

Szóval nem főzök minden nap, de amikor mégis rám kerül a sor, akkor vagy valami nagyon egyszerűt készítek, vagy valami újdonsággal kezdek kísérletezni.

Így fedeztem fel magamnak többek között a quiche lorraine-t is.

img_9876
Kép forrása: http://www.briocheblog.com/2013/02/a-tokeletes-quiche-lorraine-nyomaban.html

Ez egy hagyományos francia étel, én mégis Angliában találkoztam vele először. Hittem én. De aztán előkerült egy németországi csereüdülés során elkért hagymás lepény recept, ami szinte egy az egyben megegyezik ezzel a tuti recepttel. Már akkor is azért szerettem volna megkapni a pontos leírást, mert annyira nagyon ízlett.

Az imádatomat sikerült ráragasztanom a család többi tagjára is, úgyhogy felkerült a  kedvencek listájára és pár havonta előrukkolok vele.

A quiche

Azért csak ilyen ritkán, mert se nem gyors se nem olcsó. Cserébe hidegen és melegen is isteni!

Maga a quiche két részből áll: egy vajas tésztából és egy töltelékből. Ez a töltelék gyakorlatilag bármi lehet. Többféle recept létezik és kísérletezni is ér! Már többször készítettem például spenóttal és úgy is nagyon jó.

A quiche lorraine

A quiche lorraine póréhagymával, szalonnával és sajttal készül. Eredetileg.

A majdnem tökéletes quiche lorraine receptjét a brioche blog oldalán találod meg.

De ha azt szeretnéd, hogy tényleg tökéletes legyen, akkor adj még hozzá fél kiló tehéntúrót! Így lesz tökéletes!

Egy esős őszi nap nagyszerű idő egy jó kis sütögetéshez!

 

2 thoughts on “Ez tényleg egy tökéletes quiche lorraine

  1. Kedves Cili, sajnos a brioche blog oldal nem működik már. Viszont a tészta nagyon jó, sajnos azonban nem írtam le időben, s most nem találom. Kérlek, írd meg nekem a hozzávalókat és a receptet a tésztához.
    nagyon köszönöm!
    Ági

    1. Kedves Ági! Jaj, de sajnálom. Nem láttam, hogy megszűnt az oldal. Sajnos úgy emlékszem, hogy nekem sincs felírva a recept, mindig innen néztem. Hogyha véletlen mégis meg van valahol, akkor megosztom veled, ígérem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..