Bullet Journal – a füzet

Már többen kérdezték, mégis milyen a Bullet Journal füzet? Néha kialakul egy kis félreértés akörül, hogy ez nem egy konkrét füzet, hanem egy üres jegyzetfüzet, amit Bullet Journalként használ az ember. Lényegében ehhez bármilyen füzetet megfelelő. Összegyűjtöttem, hogy milyen szempontok szerint érdemes kiválasztanod a hozzád illőt.

A méret

A nagyság

A legelterjedtebb az A5-ös méret (145×210 mm). Ez még olyan méret, amit kényelmesen átlátsz, de elég nagy ahhoz, hogy akár több oszlopba is tudd írni a dolgokat vagy kényelmesen elférjen két szomszédos lapon a heti/havi terveződ, ha éppen azt szeretnéd.

Amennyiben az A5-öt nagynak találod, vagy sokat utazol és kicsit könnyíteni szeretnél a súlyodon, praktikus megoldás lehet az A6-os méret is (90×150 mm). Ebben kevesebb helyed van jegyzetelni, jobban át kell gondolni, hogy mit hogyan vezetsz benne és hamarabb be is fog telni, mint egy nagyobb változat.

notebook-1014633_640

A vastagság

Azt hiszem nem kell mondanom, hogy minél vékonyabb, annál hamarabb betelik és kezdhetsz egy új füzetet. Ez zavaró lehet, pláne, ha sok olyan dolgot feljegyeztél már benne, amire még szükséged lesz a jövőben és most át kell írnod őket. Érdemes olyan vastagságot választani, ami legalább pár hónapig kibírja, nyilván ez attól is függ, hogy mennyi mindent írsz bele. Én azt szeretem, ha legalább fél évig ugyanabba a füzetbe tudok írni. Ha te mégis a vékonyabb füzeteket részesíted előnyben, erre is van megoldás, egy kicsit lejjebb írok is róla!

A papír

A mintázat

Minthogy ez a Te füzetet, válassz olyan mintázatot, amire a legjobban szeretsz írni illetve, amit a legjobban szeretsz használni. Legyen az csíkos, négyzethálós vagy sima. Azonban ha még nem hallottál róla, létezik a pontozott lapú füzet, ami magán hordozza mindezen minták előnyét. Általában 5 mm-ként vannak a pontok függőlegesen és vízszintesen is, így gyakorlatilag a pontok a négyzethálóban vannak elhelyezve. Amikor írsz, „vonalban” tudsz maradni, hiszen a pontok vezetnek, de ha rajzolni szeretnél, annak sincs akadálya, hiszen a pontok elég halványak ahhoz, hogy a háttérben maradjanak és ne zavarjanak a szabad vonalvezetésben. A Bullet Journalos körökben a pontozott papír a legelterjedtebb a fent említett előnyök miatt. Én is ilyet használok és nagyon szeretem.

fot-2-1024x1024

A papír vastagsága

A nagyon vastag, jó minőségű papírokra jó érzés írni, de sajnos elégé megnehezítik a füzetedet és lehet, hogy kevesebb lap fér csak bele. A nagyon vékony papíron meg lehet, hogy nagyon átlátszódik az írás és nagyon oda kell figyelned, hogy milyen tollat használsz hozzá. Érdemes az aranyközéputat választani vagy odafigyelni a papír minőségére.

A minőség

Ahány papír, annyiféle. Lehet, hogy megvettél egy szép füzetet, de sajnos csak kipróbálásnál derül ki, hogy nagyon silány papírból készült. Én már jártam úgy, hogy elkezdtem írni egy új füzetbe és a tinta elkezdett szétfolyni. Cikk-cakkos lett a vonal széle és nehezen lehetett olvasni. Az is előfordulhat, hogy átázik a papír vagy hiába nem nyomod rá nagyon a tollat, mégis átüt az íráskép a túloldalra (bordázott lesz a papír). Az is szempont lehet, hogy átlátszódik-e az írás a hátoldalon és téged ez mennyire zavar, de ebben nagy szerepet játszik a megfelelő toll kiválasztása is.

A felület

Léteznek gyönyörű kreatív papírok, mindenféle struktúrával. Ezek általában jó minőségűek, de azért érdemes utánajárni, hogy mit tudnak.

A füzet kialakítása

A fedés

Vannak, akik a kemény fedést részesítik előnyben és vannak, akik a puha fedést. A kemény fedés mellett szól, hogy akár úgy is tudsz bele írni, hogy a kezedben van a füzet és ad egyfajta védelmet a lapoknak, nem gyűrődnek meg olyan könnyen. A puha fedés viszont jóval könnyebb.

A kötés

A ragasztott füzetek egy idő után széteshetnek és ragasztástól függően némelyiket elég nehéz kinyitni és ha nem fogod, akkor magától becsukódik. Más a helyzet a tűzött füzetekkel, ezek viszont jellemzően vékonyabbak, kevesebb lap van bennük. A spirálfüzetek előnye, hogy könnyen félbehajtahatóak, viszont írás közben zavarhatják a kezedet a spirálok.  Nekem a füzet kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont, hogy síkra tudjam nyitni és amikor kinyitom, az úgy is maradjon. Jellemzően a kötött füzetek ilyenek, de azért itt is akadnak kivételek.

book-855708_640

Praktikus kiegészítők

Jól jön, ha van zárógumi a füzeten és nem nyílik ki magától a táskában. Az is praktikus, ha van benne könyvjelző (akár több is) és nem kell keresgélni, hogy éppen hol tartasz. Szeretem, ha legalább egy tollnak van kialakított kis tartója. Legritkábban a füzetek hátsó borítóján lévő zsebet használom, de azért nem mondanám, hogy sosem rakok bele semmit. Amióta Bullet Journalt vezetek, nekem az is szempont, hogy van-e oldalszám vagy nincs. Persze ezek mind olyan kiegészítők, hogy egy kis kézügyességgel te is el tudod készíteni őket a meglévő füzetedhez.

Alternatív lehetőségek

Bullet Journalt nem csak jegyzetfüzetben lehet vezetni, átemelheted egy-egy hasznos elemét a gyűrűs kalendáriumodba is, ha te azt szereted. Nyilván máshogy fog működni, hiszen a BuJo egyik alapeleme a tárgymutató és az oldalszámok szerinti navigáció, ami ugyebár egy kapcsos rendszerben értelmét veszti, de kitalálhatsz az oldalszámok helyett más hivatkozást is illetve egy teljesen egyedi rendszert is alkalmazhatsz, mely egyesíti a BuJo és a gyűrűs kalendárium előnyeit.

office-985825_640

Egy egész új kreaálmány a Disc bound füzetek, amikor perforált lapokat fogsz össze kis „tárcsák” segítségével. A lapokat bármikor áthelyezheted, így a gyűrűs kalendáriumokhoz hasonlóan át tudod rendezni a lapok sorrendjét illetve, amire már nincs szükséged, azokat a lapokat kiveheted.

myndology-luna-disc-bound-notebooks
Kép forrása: http://reviews.shopwritersbloc.com/notepads-paper/frequently-asked-questions-about-disc-bound-notebooks.html

A másik lehetőség, hogyha te például jobban szereted a vékonyabb füzetet vagy zavar, hogy alapinformációkat át kell írnod az egyik füzetedből a másikba amikor betelik, akkor érdemes kipróbálnod a Midori Traveler’s Notbookot. Ez nem más mint egy borító, amelybe gumik segítségével több vékonyabb füzetet tudsz becsúsztatni egyszerre. Érdemes rákeresni, mert ilyen borítót akár magadnak is tudsz készíteni saját kezűleg, ha megtetszett az ötlet!

img_05
Kép forrása: http://www.travelers-company.com/products/trnote/about

Készülök mindkét alternatív rendszerről egy-egy bejegyzést írni!

A Bullet Journal Jegyzetfüzet

Ryder Carroll, a Bullet Journal megalkotója a Leuchtturm1917 segítségével megalkotta a Bullet Journal jegyzetfüzetet, ami pontozott papírral és három könyvejelzővel készül, van egy külön táblázat a jelöléseknek, a jövőbeni tervezőnek és tartalmaz egy rövid leírást is a BuJo lényegéről. Készítettem egy részletes leírást róla.

Közkedvelt márkák

Ha te is sokat nézegeted a külföldi bullet journalos bejegyzéseket, akkor láthatod, hogy sokan előszeretettel választják a Leuchtturm1917 pontozott papíros változatát.( Én is ilyet használok és nagyon szeretem.)

Vannak akik a Moleskine pontozott papírral készült változatát részesítik előnyben (ezt a füzetet személyesen nem ismerem).

Nem tudom mennyire közkedvelt, de nekem nagyon jó tapasztalataim vannak a Pigna Flowers négyzetrácsos füzetével. Az A5-ös méretűben 40 lap, azaz 80 oldal van, elég jó minőségűek a papírok, ráadásul minden hatodik függőleges vonal vastagabb vonallal van szedve, mint a többi, így könnyű megrajzolni benne egy havi tervezőt például.

Mielőtt választasz egy füzetet

Első körben azt tanácsolnám, hogy ne rohanj el a boltba füzetet vásárolni! Ha még csak most teszed az első lépéseket a Bullet Journal világába, keress otthon egy üres (vagy félig üres) füzetet és kezd el írni benne az alap dolgokat. A BuJo lényege a rendszeres használat. Amikor már nem kell emlékeztetni magadat, hogy írd össze a tennivalóidat és másnap nézd is meg, hogy miket írtál fel magadnak, amikor ráérzel az ízére és már jönnek a gondolataid, hogy ezt és ezt kellene még összeírnom, megterveznem, vezetnem benne, akkor érdemes elgondolkodni, hogy választasz magadnak egy új füzetet és ott folytatod, bővítgeted a saját rendszered.

Hogyan válaszd ki a neked megfelelő jegyzetfüzetet?

arm-1284248_640

Gondold át, hogy

  • mennyi mindent szeretnél benne vezetni
  • gyakrabban szeretnél új füzetet venni, vagy egyet használnál legszívesebben egész éven át?
  • ha viszed magaddal mindenhova (ami célszerű), mekkora fér bele a táskádba?

Ha már körvonalazódik a  méret, akkor azt is gondold még át, hogy

  • mi a legfontosabb szempont, aminek szerinted meg kell felelnie egy füzetnek, mit kell tudnia mindenképp
  • jobban szereted a puha fedést vagy a kemény borítót?
  • kipróbálnád a pontozott papírt vagy választod azt a mintát, ami már jól bevált neked?
  • mennyit szánsz rá? Vagy akár felírhatod karácsonyi/szülinapi kívánságlistádra a kinézett füzetet!

Az is lehet, hogy nem is kell új füzetet vásárolnod, hiszen ott lapulnak a fiókodban a jobbnál jobb jegyzetfüzeteid és végre értelmet nyer a papír-írószerek iránti szenvedélyed!

Nézelődj, próbálgass és biztosan te is meg fogod találni azt a formát, ami a legjobb számodra! Ha első körben nem, hát majd másodjára, nincs semmi kötöttség, csak szabadon!

A Bullet Journalt bemutató sorozatom következő részében arról írok, hogy ha már megvan a füzetet, akkor mivel írj bele! Ha nem szeretnél lemaradni róla, iratkozz fel itt.

8 thoughts on “Bullet Journal – a füzet

  1. Szerintem ez nagyon jo.
    De az lenne a kérdésem hogy van más valtozatban is ?

    1. Kedves Melinda!
      Sajnos értem a kérdésedet, mire gondolsz, mi van más változatban is?
      A bejegyzésben azt foglalom össze, hogy milyen szempontok szerint tudod kiválasztani a füzetet a Bullet Journalod vezetéséhez.
      A Bullet Journalhoz gyakorlatilag bármilyen füzetet lehet használni.
      A legkedveltebb a pontozott lappal készült fűzött füzet, ezek közül is a Leuchtturm1917 márkájú füzet. Ez a cég fejlesztette ki Ryder Carroll segítségével a Bullet Journal elnevezésű füzeteket is ( http://www.bolt.zezil.hu/leuchtturm1917-bullet-journal/ ), de a Medium méretű füzetei is ugyanolyan jól megfelelnek a Bullet Journal vezetésére ( http://www.bolt.zezil.hu/leuchtturm1917-a-jegyzetfuzet/ )
      Sikerült választ adnom a kérdésedre?

  2. Szia! Nekem is LEUCHTTURM1917 füzetem van, még csak most fogom elkezdeni a Bujomat! Te milyen tollat, filcet ajánlasz hozzá ami nem üt át? Köszönöm előre is a választ! 🙂

    1. Szia!
      Sokáig a Faber-Castell Ecco pigmentjét használtam. Most Pentel Energelt használok, ezzel gördülékenyebb az írás és gyönyörű fekete színe van! Sokáig Staedtler tűfilceket használtam, de nem volt az a nagy szerelem, mint amit vártam tőle. Most egyre nagyobb teret hódít magának a Tombow ecsetfilc, nagyon jól viselkedik a papíron.
      Ezek is átlátszódnak a papíron, de nem áztatják el. Figyeld meg, hogy ha már mindkét oldalára írtál a papírnak, akkor már nem zavaró, hogy átlátszik a túloldal. Szerintem szelektál a szemünk 🙂 .

  3. Kedves Cili!
    Az lenne a kérdésem hogy valójában hogy is lehet regisztrálni erre a veboldalra?
    Előre köszönöm a választ!?

    1. Kedves Luca!
      Többféleképpen is lehet. Ha a napod megtervezése és a célok kitűzése érdekel, akkor ezt az oldalt ajánlom: https://www.zezil.hu/hirlevel/ . Ha a Bullet Journalnohoz szeretnél útmutatót letölteni, akkor itt regisztrálj: https://www.zezil.hu/bullet-journal/bujo-utmutato/ Ha pedig a tervező füzeted elkészítésében szeretnél segítséget tanfolyami formában, akkor ezt az oldalt ajánlom: http://www.iranytu.zezil.hu/alap/kreidot_alapok/
      Most jut eszembe, a jelszó miatt kérdezed? Elvileg azt a két hetente érkező blogértesítőben szoktam küldeni, de mióta levél-formátumot váltottam, mindig lemarad. Legközelebb ezt is pótlom majd! Köszönöm az érdeklődésedet! Cili

  4. kedves Cecil !
    először is elnézést szeretnék kérni hogy ilyen sokat kérdezek. De ezúttal az lenne a kérdésem hogy díszítésre való tollakat ceruzákat milyen weboldalról ajánlasz vásárolni?

    köszönettel Kovács Luca!

    1. Kedves Luca!
      Kérdezz nyugodtan és ne haragudj, hogy ilyen későn válaszolok!
      Eddig egyedül a Staedtler tripus fineliner filceimet rendeltem online, azt is ebayről.
      Leginkább papírboltba szeretek bemenni, mert szeretem kipróbálni az íróeszközöket, hogy hogyan viselkednek a füzetemben. Szerintem első körben érdemes kipróbálni, ha pedig már ismered, akkor kényelmes lehet online megrendelni.
      Elmondható, hogy márkahű vagyok, ha valami bejött, akkor utána azt veszem jó ideig. Sokáig a Faber Castell ECCO Pigment filceket használtam és még most is a talonban van, mert szép vékonyan ír és nekem nem mosódik el. A mindennapi használatban azonban váltottam, mert szerettem volna, ha egy kicsit gördülékenyebben ír a tollam. Az egyik BuJo Klubban ajánlotta Sárosdi Virág a Pentel EnerGel tollat, amit nagyon megszerettem. Sajnos kevés helyen lehet kapni 0,5-öst, legalábbis én még nem láttam boltban (az enyémet Virág hozta nekem). Gyönyörű fekete színűen fog. Mivel sehol sem lehet kapni, ahova szoktam járni, február végétől ezt is fogom árulni az áruházamban! ( http://www.bolt.zezil.hu/ )
      Ezen kívül kétfajta szürke Stabilot használok, ez sok helyen kapható.
      Ami most újdonság nálam azok a Tombow ecsetfilcek! Tavaly év végén próbáltam először Tombow-t az egyik kalligráf workshopon és nagyon beleszerettem. Azóta voltam bent a Rajzshop-nál és ott is próbálgattam és vettem is. Az ő oldalukon tudsz rendelni belőlük. Február folyamán pedig ezzel is bővül majd a zezil bolt kínálta. Ez elég nagyméretű toll, nagyobb betűk írása kényelmes vele, így nem feltétlen a füzetedbe fogsz vele írni. De lehet használni úgy is, mint egy szövegkiemelőt, a másik vége pedig helyettesíteni tudja a tűfilcet.
      Vannak a Pentelnek is ecsetfilcei. Ezek is jól használhatóak az Lt1917 füzetekben (ha ebben gondolkodsz). Ez kisebb hegyű ecsetfilc, mint a Tombow, ezért jól lehet írni vele az A5-ös füzetbe is. (Ezt is fogom árulni hamarosan.)
      Bocsi, az önreklámért, de én összesen ennyit használok, ezek váltak be.
      Érdemes lehet szétnézned a rajzshop.hu oldalán ( https://rajzshop.hu/ )és a fiók oldalán is ( https://www.senyepapir.hu/ ) , mindkét helyen nagyon sokféle íróeszköz közül lehet választani!
      Remélem, tudtam egy kicsi segíteni! Cili

Comments are closed.