Bullet journal – tracker

Tracker vagy habbit tracker, azaz a szokásaink nyomon követése, dokumentálása

Ha van olyan szokásod, feladatod vagy akár olyan tevékenységed, ami naponta többször, esetleg naponta vagy bizonyos időközönként ismétlődik és ezt nyomon szeretnéd követni, tudni szeretnéd róla, hogy elvégezted-e vagy éppen azt, hogy mikor végezted el, akkor a tracker egy pont neked való rendszer.

Ez nem más, mint egy kis táblázat, aminek például az első oszlopában felsorolod a tevékenységeidet, a többi oszlopot pedig elnevezed a napokról. Minden nap szépen jelölöd, hogy elvégezted-e az adott feladatot, teszel egy pipát az adott cellába vagy szépen kiszínezed.

Milyen trackert készíthetsz?

Alapvetően kétféle lehetőség közül választhatsz.

  • Többféle tevékenységet követsz nyomon egyszerre egy adott időszakon belül
  • Egyfajta tevékenységet figyelsz egy adott időszakban és ehhez társítasz valamilyen mérőszámot is

Az időszakot is te szabod meg magadnak, készíthetsz éves, havi, heti vagy akár napi trackert.

Így figyelni tudod, hogy mit, milyen gyakran, milyen mennyiségben és mikor végzel el.

Tegyük fel, elhatározod, hogy egy kicsit egészségebben szeretnél élni. Készítesz egy kis táblázatot a következő hónapra, melyben felsorolod: sportoltam, ittam 8 pohár vizet, ettem napi ötször zöldséget/gyümölcsöt, nem ittam alkoholt, lépcsőztem lift helyett stb. Minden nap szépen jelölöd, hogy ezek közül melyiket tetted meg, így a hónap végén levonhatod a megfelelő következtetéseket (gyakrabban kellene sportolnom, nem eszem elég vitamint…).

Az is lehet, hogy az általános tevékenységeidet gyűjtöd össze, például viráglocsolás, porszívózás, felmosás, mosás, bevásárlás, főzés, kimenni a játszótérre, sportolni, olvasni, hajat mosni, stb. Ezeknél jelölöd, ha valamelyik nap foglalkoztál valamelyik feladatoddal. Így ha szeretnéd tudni, hogy mikor foglalkoztál legutóbb valamelyik projekteddel, akkor csak rápillantasz a naptáradra és rögtön tudni fogod. Követni tudod azt is, hogy milyen gyakran foglalkozol egy-egy adott tevékenységgel.

Amennyiben fontosnak tartod, hogy például eleget aludj és figyelni szeretnéd, hogy alakulnak az éjszakáid, akkor készíthetsz egy kis alvásfigyelőt. Az egyes napoknál jelölöd hány órát aludtál. Persze ezt is alkalmazhatod bármelyik tevékenységedre.

Ne legyen az időrablód!

Nagyon jól el lehet szórakozni mindenféle táblázatok gyártásával, színezgetésével, de figyelj rá, hogy ne foglalkozz vele többet, mint amennyit valóban szeretnél! Ne ess bele abba a csapdába, hogy kényszerűségből színezgeted a több oldalasra duzzadt listádat! Könnyen bele lehet esni abba a hibába, hogy jelentéktelen feladatokat is dokumentálni szeretnél, ami sok időt elvesz vagy nem is tudod minden nap jelölgetni és a végén jelentőségét veszti az egész.

Legyen a segítségedre!

Próbálj meg ehelyett a kulcsfontosságú feladataidat összegyűjteni. Gondold át, hogy mik azok a legfontosabb feladataid, amikről tudni szeretnéd, hogy milyen gyakran végzed őket.

Segítséget nyújthat egy jól átgondolt táblázat, ha kitűztél magadnak egy célt és látni szeretnéd milyen lépéseket tettél meg érte, miket hanyagoltál el, mert mondjuk nem a kedvenced, így át tudod vizsgálni a célodhoz vezető lépéseidet, azok hatékonyságát és a levont következtetések alapján újra tudod tervezni a folyamatot.

Jó szolgálatot tehet a munkahelyeden is, ha például naponta ismétlődő feladataid vannak és nem maradhat ki semmi. Fogod a kis listádat és szépen pipálod! Nem kell minden nap új feladatlistát írnod!

De készíthetsz magadnak akár a házimunkára, akár a rutinjaidra, akár a szabadidős tevékenységedre egy praktikus táblázatot, a lényeg, hogy valamilyen módon legyen a hasznodra és élvezettel tudj foglalkozni vele, ne kötelező feladatként!

 

A korábbi bullet journalos bejegyzéseimet itt találod:

Bullet journal – az alapok

Öt perc és kezedben a saját bullet journalod!

Bullet journal – a gyűjtemények

Legközelebb arról írok majd, hogy milyen jelöléseket tudsz még használni a bullet journalodban!

4 thoughts on “Bullet journal – tracker

  1. Kedves Cili,

    jómagam az informatikában dolgozom, de a bejegyzéseid olvasva jónéhány ötlettel gazdagítottál már.

    Köszönöm

    1. Kedves Zsolt!
      Nagyon jó ezt hallani! Örülök, hogy hasznosnak találod az írásaimat! Köszönöm! 🙂
      Remélem, sok hasznos tartalommal tudok majd szolgálni a továbbiakban is! Cili

    1. Igen, általában külön lapon van.
      Igazából attól függ, hogy mennyi feladatot szeretnél benne csekkolni. Illetve, hogy neked hogy kényelmesebb, külön lapra írni vagy valamivel összekapcsolni!
      Például a havi terveződdel egy lapon is kialakíthatsz egy kis „szokásfigyelőt” magadnak. Ha heti tervezőt használsz, akkor azzal együtt vagy a szomszédos oldalon is készíthetsz magadnak egy kis táblázatot a feladataid nyomon követésére.
      Kiegészítettem pár további pinnel a kapcsolódó Pinterest táblát, hátha találsz magadnak megfelelő megoldást: https://hu.pinterest.com/zezil_kreidot/bujo-4-tracker/

Comments are closed.